Kincset érő mesék

1 190 Ft 1 790 Ft
  • WebShop ár: 1 190 Ft
  • Termékkód: 7222
  • Elérhetőség: 2–3 nap

Kincset érő mesék!

Ezek a mesék nem hiányozhatnak egyik gyerek polcáról sem. A gazdagon illusztrált színes mesekönyv a legismertebb klasszikus meséket hozza el számunkra, a képek pedig önmagukban is megállnák a helyüket. Részletgazdagok és jól felismerhető, természethű ábrázolások, amelyeket felnőttek és gyerekek egyaránt azonnal be tudnak fogadni és meg tudnak szeretni.
Andersen, Hauff és Perrault klasszikus meséivel.


A könyv tartalma:

- A rút kiskacsa

- A tündér

- A kis Mukk

- Vadhattyúk

- Piroska és a farkas


A rút kiskacsa

részlet:

"Milyen szép is volt azon a nyáron a vidék! A mezőkön már learatták a rozst, sárgultak a búzatáblák, a szénát pedig már bálákba rendezték. A tisztáson hosszúlábú gólyák lépdeltek és egyiptomi nyelven kerepeltek – ezt a nyelvet tanulták meg az anyukájuktól. 

A mezők és rétek mögött egy erdő sötétlett, s benne egy mély, kék vizű tó csillogott.

Igen, tényleg szép volt a vidék! A nap megvilágított egy régi birtokot, melyet mély vizesárok vett körül. Az egész területet – a ház falaitól egészen a vízig – benőtte a lapu, de olyan magasan, hogy a legnagyobb levelei alatt akár egy kisgyerek is elfért volna. 

Olyan sűrű volt, hogy valóságos rengetegnek tűnt annak a kacsának, amelyik ott ült benne a tojásain. Már régóta melengette őket, s emiatt sokat unatkozott. Társasága ritkán akadt, a többi kacsa szívesebben úszkált az árok vízében, minthogy ott üljenek vele a lapuban. 

Aztán végre megrepedtek a tojások: a kiskacsák mocorogni kezdtek, kis csőrükkel megkopogtatták a tojáshéjat, majd kidugták belőle fejecskéiket. 

– Csip-csip! – mondták.

– Háp-háp! – válaszolta nekik a kacsa. – Igyekezzetek!

A kiskacsák nagy nehezen kimásztak a tojáshéjakból és a lapu zöld leveleit bámulva körbetekintettek.

– Nahát, milyen óriási világ! – mondták. Itt sokkal tágasabb volt nekik, mint a tojásokban. 

– Azt gondoljátok, hogy ez az egész világ? – kérdezte az anyjuk. – Sokkal messzebbre elhúzódik, el a kert és a mező mögé… Bár az igazat megvallva, ott még sosem jártam. No, mindenki itt van? Ó, nem, még nem… a legnagyobb tojás még a fészekben van. 

Azzal visszaült az árván maradt tojásra

...."




A tündér

részlet:

"Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy özvegyasszony, akinek volt 2 leánya. Az idősebb kiköpött az anyja volt mind külsőleg, mind belsőleg. Bárki ránézett, az anyját látta maga előtt. Mindketten durvák és gonoszak voltak, ezért mindenki próbálta őket messziről elkerülni.

A fiatalabb lány viszont elhunyt édesapjára hasonlított – jóságos, szívélyes, szelíd volt, s emellett olyan szépséges, amilyet csak ritkán látni.

Általában az emberek azokat kedvelik, akik hasonlítanak rájuk, ezért az anya az idősebbik lányát imádta, a fiatalabbikat azonban megvetette, s arra kényszerítette, hogy reggeltől estig dolgozzon.

Emellett a fiatalabb lány feladata volt minden nap kétszer elmenni egy teli kancsó vízért a kúthoz, ami 2 óra sétára volt a háztól.

Egyszer a lány épp vizet mert a kútból, amikor odament hozzá egy szegény asszony és inni kért tőle.

– Igyál csak, nénike, egészségedre! – mondta a lány. Megtöltötte kancsóját s odaadta az asszonynak, aki ivott néhány kortyot, majd így szólt:

– Te olyan jóságos vagy és kedves, hogy szeretnélek megajándékozni valamivel. 

Az asszony valójában egy tündér volt, aki szándékosan megváltoztatta a külsejét egy egyszerű falusi asszonyéra, hogy lássa, valóban olyan kedves e a lány, mint ahogy mondják róla.

– Íme az ajándékom: akárhányszor csak megszólalsz, virágok és drágakövek fognak hullani a szádból.

Amikor a lány hazaért, az anyja nagyon mérges volt, és leszidta azért, amiért ilyen sokáig elidőzött a kútnál.

– Bocsásson meg, édesanyám – mondta a szegény lány. – hogy nem siettem jobban haza.

Ahogy kiejtette ezeket a szavakat, a szájából néhány rózsa, két igazgyöngy és két gyémánt hullott ki.

..."




A kis Mukk

részlet:

"Élt egyszer réges-régen egy kisvárosban egy emberke, akit kis Mukknak hívtak. Annak ellenére, hogy már öreg volt, nagyon aprócska maradt. Kicsi testecskéje fölött, vékony nyakain hatalmas fejét keleti stílusú turbánba rejtette.

Ez a furcsa kis emberke sosem vált meg nagy tőrjétől, mindig az övébe dugva hordta. Az emberek messziről elkerülték, bár amúgy is csak egyszer, minden hónap első napján jött elő otthonából. Esténként gyakran látták a háza tetején mászkálni, de mivel nagyon kicsi volt, lentről úgy tűnt, mintha csak egy nagy turbán menne fel-alá a tetőn.

A gyerekek gyakran énekeltek neki gúnyos dalocskákat:

kis Mukk, kis Mukk!

Apró vagy, mint egy morzsa,

Fejed a turbán lehúzza.

Az orrod ritkán dugod elő,

Pedig nem vagy te előkelő.

Nézz körül itt kint, kis Mukk,

És kapj el minket, ha tudsz!

Ha ismerték volna ennek a különös, turbános, összenőtt szemöldökű, hatalmas, felkunkorodó orrú cipőt viselő emberkének a történetét, nem csúfolták volna többé, hanem tátott szájjal hallgatták volna a meséit.

Ez még nagyon régen történt, amikor a kis Mukk még fiatal volt, és egy öreg házikóban élt az apjával.

Az apja, akit Mukrának hívtak,..."




Piroska és a farkas

részlet:

"Élt egyszer egy kislány, akit az anyukája végtelenül, a nagymamája pedig még annál is jobban szeretett. A születésnapjára a nagymamától egy piros sapkát kapott a kislány, aki onnantól kezdve mindenhova abban járt.

A szomszédok azt mondták róla:

– Nézzétek, ott megy Piroska!

Egy szép napon az anyuka süteményt sütött és azt mondta a kislányának:

– Piroska, menj el a nagymamádhoz, vigyél neki süteményt és egy kis bödön vajat, és nézd meg, jól van-e.

Elindult hát Piroska a nagymamához. Az erdőben járva összetalálkozott a farkassal.

– Hova mész, Piroska? – kérdezte a farkas.

– A nagymamához megyek, viszek neki süteményt és egy kis bödön vajat.

– És messze lakik a te nagymamád?

– Messze – válaszolta Piroska. – Amott abban a faluban, a malom mögött, a legelső házikóban.

– No, rendben – válaszolta a farkas, – én is meg akarom látogatni a nagymamádat. Én ezen az úton megyek, te pedig a sajátodon. Meglátjuk, ki ér oda hamarabb. – mondta a farkas, és úgy eltűnt a rövidebb úton, hogy nyomát sem lehetett találni.

Piroska pedig ment tovább a hosszabb úton. Nem sietett, út közben megállt virágokat szedni és csokorba rendezni őket. Még a malmot sem érte el, amikor a farkas már odaért a nagymama házához és bekopogott az ajtón:

– Kopp-kopp!

– Ki az? – kérdezte a nagymama.

– Én vagyok az, az unokád, Piroska! – válaszolta a farkas. – Jöttem hozzád, vendégségbe. Hoztam süteményt és egy kis bödön vajat.

..."




A vadhattyúk

részlet:

"Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer abban az országban, ahova a hattyúk télen elrepülnek, egy király a tizenegy fiával és egyetlen lányával. A tizenegy fiú csillaggal a mellükön és karddal az oldalukon járt iskolába, arany táblákra írtak gyémántból készült pennáikkal, s mind nagyon szépen tudtak olvasni – látszott rajtuk, hogy igazi királyfik. Azalatt húguk, a hercegnő egész nap üvegpadocskáján üldögélt és egy képeskönyvet nézegetett, ami olyan drága volt, hogy a fél királyságot odaadták érte.

Boldogan éltek tehát a gyerekek, de ez nem tartott sokáig. Az apjuk, a király feleségül vett egy gonosz királynőt, aki már a kezdetektől fogva nem szívlelte szegény gyerekeket, s ezt már a legelső napon világossá tette. Az udvarban aznap lakomát rendeztek volt, a gyerekek pedig vendégesdit játszottak. Ehhez általában sok-sok süteményt és sült almát kaptak, most azonban a mostoha folyami homokkal töltötte meg a teáscsészéiket, mondván – képzeljék azt, hogy az egy pompás lakoma. 

Egy hét alatt sikerült megszabadulnia a hercegnőtől – rábízta egy parasztasszonyra a faluban, hogy nevelje ő, a hercegekre pedig annyit panaszkodott a királynak, hogy az egy idő után már látni sem akarta a fiait.

– Repüljetek el mind a négy irányba és gondoskodjatok saját magatokról! – mondta a gonosz királyné. – Repüljetek hatalmas szárnyaitokkal, de egy hang se jöjjön ki a torkotokon!

Azonban nem pontosan az történt, amit akart: a hercegek tizenegy gyönyörű vadhattyúvá változott át, akik hangos kiáltással kirepültek az ablakon, át a parkon az erdők felé.

Korán reggel találtak rá a házra, ahol a húguk lakott. Keringeni kezdtek a tető fölött, kinyútjva hosszú, kecses nyakukat és szélesre tárva hosszú szárnyaikat, mégsem látta és hallotta őket senki. Tovább kellett hát repülniük, fel egészen a felhők fölé, míg elértek egy sötét erdőbe a tenger partjainál. Szegény hercegnő a falusi parasztházban maradt.

Teltek a napok egymás után. A szél néha végigfutott a ház előtti rózsabokrokon és azt suttogta nekik:

– Hát van-e bárki, aki szebb nálatok?

..."